Timi + Balázs

Szeretettel meghívunk nászmisés esküvőnkre,
hogy együtt ünnepeljünk

Program

Visszajelző űrlap

Már nagyon várjuk a közös találkozást!
A zökkenőmentes előkészületek érdekében kérjük,
ne felejtsétek el visszaigazolni részvételeteket!

Nászajándék

Nagyon nagy örömöt jelent számunkra, ha közösen ünnepeltek velünk az esküvőnk napján. Biztosak vagyunk benne, hogy olyan pillanatokat fogunk átélni, ami egész életünket meghatározza. Úgy érezzük, számunkra ez a legnagyobb ajándék.

Ebből az alkalomból arra invitálunk Benneteket, hogy fogjunk össze és támogassunk együtt egy számunkra fontos, jó ügyet és ajándékozzunk közösen!

Talán tudjátok, hogy Balázs az „I have a brick in Kenya” elnevezésű szociális projekt keretein belül 2011-ben önkéntesként tevékenykedett a kenyai Rusinga szigeten, ahol részt vett az ott élő gyerekeknek szánt első kőből épült iskola építésében, valamint azóta is folyamatosan követjük a helyiek mindennapjait. A kezdeményezés célja a helyi oktatás támogatása és a hátrányos helyzetű gyerekek és családok felkarolása.

A Sargy Oktatási Központ Rusinga szigetén több mint 200 hátrányos helyzetű gyermeknek biztosít minőségi oktatást elemi osztályokban, ahol mindennapos probléma az éhezés és az ivóvíz hozzáférhetetlensége, valamint az, hogy a lakosság közel fele HIV pozitív. Ha ti is szívesen támogatnátok a Sargy munkáját és céljait, csatlakozzatok hozzánk!

Sargy oktatási központ

Létrehoztunk egy elkülönített számlaszámot, ahonnan az összegyűlt adományt közvetlenül eljuttatjuk a Sargy Oktatási Központ számára. Az ott dolgozó ismerőseink, barátaink személye a garancia arra, hogy a rászorulókhoz fog jutni a támogatás.
Bankszámla adatai: Trásy-Havril: 16200151-18539305

További információk

A jelenlegi Covid-helyzet miatt kérünk szépen Titeket, hogy a templomban viseljetek maszkot - ez a Plébánia előírása is. Az esküvő alatt igyekezzünk megtartani az ajánlott távolságot egymástól.


Kapcsolat

Havril Timea, Trásy Balázs